Ügyfélszolgálat Petra

Petra

ColonFX
Budapest 1112
Zolyomi ut 38\B
Magyarország
Tel: 0670/ 293 43 33
E-mail: ugyfelszolgalat@colonfx.com

A zöldségekkel, gyümölcsökkel vagy egyéb természetes étrend-kiegészítőkkel bevitt rostok nemcsak emésztőrendszerünkre fejtik ki jótékony hatásukat, hanem azt is befolyásolhatják, hogy mi, mennyi és milyen mértékben szívódhat fel szervezetünkben, s juthat be ez által a keringésbe.

A koleszterin, mint nélkülözhetetlen molekula

A koleszterinhez az utóbbi időben a legtöbben csakis negatív képzeteket társítanak, s sokan nem tudják, hogy a koleszterin tulajdonképpen egy szervezetünk számára igen lényeges molekula. Részt vesz a sejthártyák felépítésében, az epesavak képzésében, elősegíti a sejtek anyagcseréjét, hozzájárul a nemi hormonok termelődéséhez stb.

A koleszterin szintje szervezetünkben két hatás következtében nőhet, illetve csökkenhet. Egyfelől ott van a szervezet saját koleszterinszintézise, másfelől pedig a koleszterint táplálékok útján vihetjük be szervezetünkbe. Ez a két hatás azonban nem különálló, hanem kapcsolatban van egymással. Például az, hogy a szervezet saját maga mennyi koleszterint állít elő, lényegesen függ az általunk bevitt táplálék minőségétől és mennyiségétől.

A koleszterinnek amellett, hogy két hatás is hozzájárul szervezetünkbe jutásához, két fajtáját is megkülönböztethetjük: vannak a jó (HDL-koleszterin) és a rossz (LDL-koleszterin) koleszterin molekulák.

A HDL – magas sűrűségű lipoprotein – koleszterin a jó jelzőt kapta, mivel fő feladata az LDL – koleszterinnek a májba szállítása, ahol az lebomlik.

Az alacsony sűrűségű lipoproteint – LDL koleszterint – nevezzük rossz koleszterinnek. Amennyiben több van a szervezetünkben a kelleténél, lerakódik az erek falára, és fokozatosan szűkíti annak átmérőjét, megnehezítve a véráram átjutását az ereken. Az erek rugalmatlanná vállnak, és akár el is záródhatnak a koleszterinből képződött plakkoknak köszönhetően.

Az egyik legerősebb ok tehát, ami miatt a koleszterinnek negatív megítélése van az utóbbi időben, az az általa kiváltott érelmeszesedés.

Az érelmeszesedésre rendszerint későn derül fény, amikor már tüneteket okoz. Ekkor általában már nagyban károsította az érrendszert. Érszűkület léphet fel az alsó végtagokban, ami mozgási nehézséget okoz, de akár stroke vagy szívinfarktus is kialakulhat, amennyiben agyi erekben vagy a szívkoszorú érhálózatban alakul ki érelmeszesedés. Sajnos a már kialakult érelmeszesedést nem lehet teljes mértékben megszüntetni, viszont megelőzni, lassítani és enyhíteni igen.

Mit tehetünk az érelmeszesedés kialakulásának megakadályozása érdekében?

Megfelelő táplálkozással, gyakori és rendszeres rostbevitellel, illetve testmozgással máris sokat teszünk az érelmeszesedés kockázatának csökkentése érdekében. Ezek mellett természetes étrend-kiegészítőkkel is segíthetjük szervezetünk normál működését, és az érelmeszesedés kialakulásának kockázatát. A ColonFix étrend kiegészítőben található útifű mag héja bizonyítottan kedvező irányban befolyásolja a vér koleszterinszintjét.

Kínai illetve finn kutatók is vizsgálták már az útifű mag héjának hatásait, és egyöntetűen arra a következtetésre jutottak, hogy kiváló a szervezetben lévő koleszterin alacsony szinten tartásához.

A ColonFix egy 180 grammos étrend-kiegészítő, melynek egyik fő komponense a fent ismertetett gyógynövény. A napi ajánlott mennyiség egy felnőtt számára egy-két teáskanálnyi ColonFix, mely körülbelül 5-10 gramm. Egy teáskanálnyi, azaz 5 gramm ColonFix 3,5 gramm útifű maghéjat tartalmaz.

Ha fontos Önnek az egészsége, és hosszú távon fenn szeretné tartani emésztőrendszere normál működését, keresse a ColonFix terméket cégünk forgalmazásában a gyógyszertárakban, vagy rendelje meg online webshopunkban. Bővebb információkat cégünk weboldalán találhat.